Brutális idővel robban be a tél, a fél országban már havazik, a java most jön
Villámlás, mennydörgés is előfordulhat, miközben több mint 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet.
A következő napokban még ne hagyjuk otthon az esernyőket.
Nyitókép: Oliver Berg/picture alliance via Getty Images
A HungaroMet előrejelzése szerint hétfőn több helyen, több hullámban kell számítani zivatarokra az országban, ezek környezetében helyenként felhőszakadás, viharos széllökés, jégeső előfordulhat.
Mint írták, az érkező hidegfront mentén a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben, illetve annak előterében a keleti, délkeleti országrészben heves zivatarok is kialakulhatnak.
Majd a késő délutáni, esti óráktól északnyugat felől megkezdődik a légkör stabilizálódása,
éjszaka egyre inkább az ország délkeleti felére szorulnak vissza a zivatarok.
Kedden még többfelé várható eső, zápor, főként keleten és eleinte délnyugaton zivatarok is kialakulhatnak, de heves viharokra már nem kell számítani, ahogyan a hét hátralévő részében sem. Hétvégére viszont visszatér az igazi strandidő – derül ki a portál jelentéséből.